Blog

Új kolléga a DevEco-nál

Év elején a DevEco Consulting csapata új kollégával, Katával bővült. Arra gondoltunk, hogy egy rövid bemutatkozás segíthet ügyfeleinknek partnereinknek jobban megismerni új kollégánkat, ezért kértük, hogy meséljen magáról, motivációiról és céljairól a cégnél.

Honnan érkeztél és miért csatlakoztál?

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán az alapképzést gazdálkodás és menedzsment szakon végeztem el, majd ezt követően a mesterképzést a Budapesti Metropolitan Egyetemen Vezetés Szervezés szakon, üzletviteli tanácsadás szakirányon. A tanulás mellett több Európai Uniós finanszírozású kiemelt projekten is dolgoztam, például az Országos Vállalkozói Mentorprogramban vagy a Modern Vállalkozások Programján.

A mesterdiploma megszerzése után mindenképpen tanácsadói területen szerettem volna elhelyezkedni. Nagy örömömre a DevEco Consulting Kft. felkínált nekem egy lehetőséget, ami különösen vonzó volt számomra a cég profilja és szemlélete miatt.

Milyenek az első benyomásaid?

Szerencsém van, mert nagy szakmai tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező, nagyszerű csapattal dolgozom együtt. Úgy érzem, hogy sokat fogok tanulni és fejlődni az itt töltött időm alatt.

Milyen szakmai céljaid vannak rövid és hosszabb távon?

Rövid távú szakmai céljaim közé tartozik, hogy minél jobban megismerjem a DevEco által nyújtott szolgáltatások jellegét, valamint jó kapcsolatot építsek a csapattal és az ügyfelekkel. Szeretnék minél jobban hozzájárulni a cég sikeréhez és emellett szeretném folyamatosan fejleszteni a szakmai tudásomat.

Hosszabb távon pedig célom az, hogy olyan elismert szakembernek számítsak a piacon, aki jelentős mértékben hozzájárul az ügyfelei sikeréhez. Emellett szeretnék aktívan részt venni a cég fejlesztésében és az új üzleti lehetőségek feltárásában.

Milyen területen számíthatnak Rád az ügyfelek és miben szeretnél fejlődni?

Az uniós és hazai finanszírozási területeken szerzett tapasztalataim lehetővé teszik, hogy szakértelemmel segítsem és támogassam az ügyfeleket, hogy elérjék céljaikat e területeken.

Úgy gondolom, hogy tanácsadóként a folyamatos fejlődés nagyon fontos. Az ágazat állandóan változik, új trendek és lehetőségek jelennek meg, ezért fontos, hogy rendszeresen frissítsük a tudásunkat és fejlesszük a képességeinket.

A fenntarthatóság, a klímavédelem és az innováció mind olyan téma, ami nagyon aktuális és fokozott figyelmet kell rá fordítani a jövőben, ezért ezeken a területeken szívesen fejlődnék. Emellett további tapasztalatot szeretnék még szerezni a projektmenedzsment területén is.

— A DevEco Consulting csapata

Vélemény, hozzászólás?